Pinocció azaz a hazugság története vagy lényünk jobbik részéé?

Az eredeti művet egy olasz szerző Carlo Collodi írta, aki a fabábu élő példáján keresztül szólította meg azokat, akik a mesével találkoztak. A mesében Pinocció orra valótlanság (vagy mondjam így a szájával kimondott hazugság esetén megnőtt). S ez ékes tanúbizonysága volt annak, hogy a kedves fabábu akit Dzsepetto alkotott, még nem ért el a erkölcsi belátás bizonyos fokára. Hogy a mese és az ebből készített filmek, alkotások ma is olyan nagy népszerűségnek örvendenek az talán annak is betudható, hogy nem csak az 1830-s évek elején volt találó az üzenete a műnek, ma is éppen úgy időszerű ez a kérdés, vagyis a hazugságok és hasonlók társadalomban történő előfordulása nem múlt el a korral, hanem ma is kérdés, hogy mit kezdjünk velük, kell ezekkel bármit is kezdeni.

Ha valójában lenne egy ilyen mérő műszerünk, mely az orrunk hirtelen megnövekedésével mutatná be, hogy éppen mennyire mondunk igazat, talán az amúgy szépen előadható és szépnek tűnő történetek igazságként történő előadásával is felhagynának sokan. Hiszen attól, hogy valami szépnek és dicsőségesnek látszik, még nem biztos, hogy bármilyen köze is van bármilyen jó cselekedethez. Persze hajlamosak vagyunk abban tetszelegni, hogy jók vagyunk. Ez valamilyen pszichológiai szükséglet, hogy magunkat ilyenek akarjuk látni, és ezzel együtt a lélektan szerint az a törekvés is megérkezik , hogy úgy "ferdítsük" el a történeteket, hogy némi köze legyen a megtörtént dolgokhoz, ugyanakkor valójában azok átértelmezésre kerülnek.

Jó cselekedetek esetében is megjelenik egy azokat csúsztató , kisebb nüanszokkal lódító törekvés, ami azt jelenti, hogy nem nagyon, csak egy kicsit vagyunk átdobva a palánkon. Van benne jó cselekedet is, meg olyasmi is ami valójában egészen más, de jól néz ki. Ha ilyenkor lenne kinek, kinek pinocchió orra, akkor egyszerűbb lenne az élet, mert akkor valahogy rá lenne szorítva a legtöbb ember, hogy a valóságról beszéljen.

Az eredeti történetben Pinocció erkölcsi érzékében hiányokkal rendelkezik, és ezért áll kötélnek mindenki csábító szavára. Nem sokat gondolkodik, csak azt teszi amiből úgy tűnik rövid távon haszna van, mert hogy a hazugság kifizetődőnek tűnik. Hazugsággal el lehet fedni, ha valamit nem tettünk meg, vagy megtettünk és e miatt valami elromlik. Már gyermekkorban megjelenik ez az ösztönös elkerülő magatartás, a valamit meg tudok ez által úszni gondolata, s ennek haszna, hogy nem kapok szidást ezekért a dolgokért. Viszont a hazugság eltávolít engem a másiktól és végső soron önmagamtól is.Ezért a kapcsolatokat és közösségeket romboló legnagyobb és legbomlasztóbb dolgok egyike.

Aztán az elkerülő attitűd mellett ott van az is, hogy még meg is dicsérnek érte, hiszen amikor jóval cserélem fel a rosszat, akkor a másik bízva bennem el is hiszi, hogy úgy van, és kaphatok egy jó kis vállon veregetést. Tovább elemezve, mivel az ha valaki inkongruens belső feszültséggel jár, ezért meg is kell magyaráznia önmagának és másoknak is, hogy az úgy is van valóban, ahogyan ő mondja,ezért tovább fog gyűrűzni ez a furdalás .

De a lélek fura valami, belül ez a feszültség továbbra is megmarad, és arra törekszik hogy az egyént önmagával, lelki magjával egyensúlyba hozza.

Nem biztos, hogy hosszú orrban, de más jelekben pl. folytonos torok köszörülésben, vagy egyéb testi tünetekben jelentkezik, ha notórius hazudozóként lényünk valós magját elnyomjuk.

Azért fura ez, mert sokan nem hisznek abban, hogy van alapvető erkölcsi érzékünk. Azt mondják ezek tanult dolgok,s ha ez így lenne, akkor tanultan biztos a hazugság kerekedne felül. De hogy még sincsen így, mert a belső rossz érzés állandóan felszínre akar törni, az azt jelezi, hogy bár senki sem mondja már el, hogy hazudni rossz dolog, mégis valami örök érték és bölcsesség az embert hosszú távon a saját hazugságai felszámolására viszi. Ha ezt nem teszi, és hazugságok tengerét hozza létre, akkor idővel azok lerontására törekszik, akár az élete elrontásával is.

Meséken kívül, filmekben is azt keressük, kutatjuk, hogy valójában van-e az örök törvények szerint mondanivalója, ezért szurkolunk a hősöknek, hiszünk és keressük az igazságot, és ezért háborodunk fel, ha valójában hazugságokkal találkozunk. És ezt szoktuk úgy mondani, hogy nem veszi be a gyomrunk, mert nehezen emészthetőek a valótlanságok.

Mi ez az emberben, ami keresi és kutatja az igazságot, igazságosságot akar? Miért lesz végül ennek a mélyen rejlő "érzékünknek" tere? Hát ez a nagy rejtély, amire ki-ki saját válaszait adja meg.

Vidéki élet stílus újra töltve