A túlélés utópiája

Mátrix - azaz a túlélés utópiája

Senki nem gondolta volna a Warner Bros Silver Pictures filmstúdiónál, hogy a két szinte ismeretlen forgatókönyvíró- producer- rendező páros Lana Wachowski, korábban Laurence "Larry" Wachowsky (1965. június 21.) és Lilly Wachowsky, korábban Andrew Paul "Andy" Wachowski (1967. december 29.) valami igazán maradandót alkot, amire mindannyian emlékezni fogunk még akár 20 év távlatából is. Ráadásul mindezt a szórakoztató iparban teszik, ahol a percnyi élvezet értékmérőjén kívül, a forgalmazó és gyártó bevételei jelentenek elismerést, és a legtöbb kiadott díj is csupán ezek tükröződése, s pontosan ezért az olykor jó ötletek el tudnak vérezni a hatásvadász, a nézők kegyeit kereső kliséket és biztos sikereket jelentő jelenetek özönében minden tartalom és valódi mondanivaló nélkül.

Nos ez a film rácáfol a szórakoztatóiparral szembeni előítéleteinkre, mert ötvözi a szórakoztatóipar valamennyi elemét, akció jelenetek,főhős kiemelkedő képessége - természetfeletti erő, ami egy "Heros"- tól elvárható, romantikus szál, látványos jelenetek és érzelmek, misztikus elemek megjelenése, ugyanakkor a beszélgetésekben megannyi mély kérdést és a valódi lényegre rákérdező monológot találunk a szereplők, vagy akár egy-egy karizmatikus mellékszereplő szájából elhangozva.

A film viszonylag alacsony költségvetéssel 63 millió dollárért készült el. A bevételek ennek többszörösét 465 millió dollárt meghaladták. Hatásában többszörösen meghaladja az időszakában készült filmeket, sőt a folytatásában készült filmeket is.

A szereplő gárda életében is éppen e miatt emelkedik ki a film, hiszen legtöbbjük számára karrierjük meghatározó elemévé vált e filmben történő szereplés, és nemzetközi ismertséget is hozott. Közülük is kiemelkedik Keanu Charles Reeves, akit legtöbben a Mátrix főszerelőjével Neoval (nick nevén) állampolgári nevén Thomas Anderson-al azonosítottak, és akit ezt követően romantikus, misztikus filmek (Édes november, Ház a tónál) szereplőjeként a korábbi szereppel meghatározóan azonos szerepkörben láthatott a mozi iránt érdeklődő közönség.

Szereplők közül a történetvezetés szempontjából számomra hangsúlyos szerepet játszó színészeket és szerepeket említem meg, ezt követően elemzésemben indoklom választásaimat.

• Keanu Reeves - Neo, Thomas Anderson
• Laurence Fishburne - Morpheus
• Carrie-Amma Moss - Trinity
• Joe Pantoliano - Cyper - az áruló - beépített ügynök
• Hugo Weaving - Smith ügynök
• Gloria Foster - Orákulum

A játékidő 136 perc, ami kicsit több mint két óra. A film érdekessége, hogy akár többször is megnézhető. A belőle kiemelhető jelenetek akár önmagukban is megállják a helyüket, és értelmezhetőek lehetnek, e miatt érdemes eltennünk, és időnként elővennünk, mert ahogy mi is változunk, úgy maga a film is más és más arcát tudja mutatni, kiemelkednek belőle, a mi saját életeseményeinkhez rendelhető mondatok, monológok.

Bár maga a film egy utópisztikus világot mutat be, és alapvetően nem pozitív jövőképből táplálkozik, az általa megfogalmazott üzenet mégis reményt keltő, ezért pozitív hatású, mely a nézőket azzal a jövőképpel küldi tovább, hogy érdemes tenniük a világuk alakításáért, mert azt ők teremtik meg cselekedeteikkel.

A forgatókönyv írók a készítés idején életük közepén élnek, talán megannyi válságon jutottak már át, és mindezek érlelték mondanivalójukat, ezért az ábrázolt világ a mindenkori látszat világok éppenséggel kisarkított másaként egy olyan világ, ahol az élvezetek és a különféle érzékszervekkel megragadható fogyasztás jelenti azokat az értékeket, melyek megszerzése e világban élés, a létezés legfontosabb feladata. Ez lesz azonban a történetben a látszat világ, mellyel szemben kritikával élnek.

Ezzel szemben az egyénben lévő fantázia világ (vagyis az ember lelke mélyén megjelenő vágyak és lehetőségek világa) lesz valós, amely meglehetősen szerény álruhába öltözik, de e mögött mégis örök és nemes értékek állnak.

A látszatvilág az az élet,melyet a nézők is élnek, munkával, mindennapi ügyeikkel, élvezeti cikkekkel (ital, "bomba nők, ízek stb.), melyben rossz a közérzetük. A látszatvilágban történő életben maradás miatt (egyén lelkének valós túlélése) a virtuális felszín alatti világban működő kis csoportocska feladata az ébresztgetés (csatorna, föld mélye - lélektani értelemben a tudatalatti helye - épen ezért a kor pszichológiájának is tükre a film) és a személyek kiszabadítása abból a fogságból és korlátozottságból, mely ennek a látszatvilágnak a következménye.

Ez az a misztikus, varázslatos terület, mely mindenkor a vallások világának területe is volt. Itt a vallásos forradalmi tett abból az érzületből táplálkozik, hogy e felszíni világban élők álomban élnek, melyből fel szükséges őket ébreszteni, de az ébresztgetés koránt sem egyszerű, mert visszahúzza őket a mindenkori világ megjelenésében és ingerületeiben tobzódó felülete, színekkel, formákkal illatokkal - a felszínességgel. A film alkotók világlátásában ez az úgynevezett látszatok területe.

Érdekes, hogy a film a huszadik század végén és a 21. század küszöbén született meg. Az alkotók és főszereplő generáció java is a hatvanas évek közepén született, és származásuk tekintetében, már egy globális világ előképei (amerikai, lengyel, ausztrál, libanoni, kanadai, japán). Mindebből következik, hogy a film által felvetett probléma is inkább egy korszak kérdését visszhangozza, filozófiai gyökereiben az egzisztencializmus huszadik századi kérdéskörét ismétli meg, miszerint e világ egy látszatvilág, amely az egyén létezését, valódi egzisztenciáját, individuumát el akarja nyomni, és éppen ezért az egyén nem tudja kibontakoztatni valódi magát, hivatását, küldetését. Erre a kérdésre keresnek válaszokat nagy irodalmárok is, mint Dosztojevszkij költők Hermann Hesse, akik hatottak az alkotókra (forrás Wikipédia). Nem véletlen, hogy ez foglalkoztatja a nézőt is, hiszen ez a kor alapvetően ezen keresztül tudja meghaladni a mindennapok egymást ismétlő úgynevezett "taposómalmát", vagy annak igazi értelmet tud adni.

A film nagy találmánya, hogy ezt a korkérdést egy olyan miliőbe helyezi, mely meglepően általánossá kezd ekkor válni. A számítógépes játékipar felemelkedése is a kilencvenes évek közepétől jelentős. Megjelennek azok az új generációs játékok, melyek egy valódi történetvezetésbe helyezik bele a játékost, és számára küldetéseket adnak. Bárki szívesen azonosul a film kezdetében felvázolt fantasztikus felütéssel, hiszen a főhős normál éltében ellátott feladata és a szabadidős tevékenysége, melyben hacker-ként tevékenykedik, vagyis olyan valakiként, akinek feladata a különböző rendszerekbe történő bejutás alapvetően egy kettős életet ábrázol. A szabadidőben megélt szerep az egyén valós lényét és képességeinek gyakorlását segíti, míg a másik e mellett csak egy sivár valóság.

A hacker kifejezés alatt olyan számítástechnikai szakembert értünk, aki bizonyos informatikai rendszerek működését a publikus, vagy a mindenki számára elérhető szint fölött ismeri. Ezek a szakemberek a számítástechnika egy vagy több ágát rendkívül magas szinten művelik, nagyon gyakran ők azok, akik "létrehozzák" az eljárásokat, amik alapján a számítógépek vagy a hálózatok működnek(wikipédia meghatározás).

Mindezekből következik, hogy a hackerekre úgy tekintünk, mint a kor Robin Hoodjaira, akiknek a feladata, valamilyen felsőbb igazságszolgáltatás kivitelezése. A hacker ehhez szükséges képességei (ügyessége, leleményessége - Hacker esetében magas szintű tudása- ismerete már a normál, hétköznapi emberek fölé emeli személyét). Ezt a feltételezett képességet erősíti meg az ébresztgető csapat vezetőjének (bölcs vezető alakja - afrikai férfi játssza - ez ötven évvel korábban nem lett volna így) Morpheusnak a látása, miszerint Neo egy kiválasztott.

Ezt az álláspontot ő képviseli ebben a kis csapatban. Ők a másik "látható" világtól eltérő szerényebb világban élnek, mely inkább szürke és fénytelen, inkább a mélyben van, mint a felszínen, és inkább ízetlen, mondhatnánk jellegtelen.

Ez az a pont, ahol az átlagember bele tud helyezkedni a történetbe, hiszen az ő világa sem pompás, ellenben a filmeken ábrázolt különlegesen fényes világokkal.

Szerintem éppen e miatt vált sikeressé ez a történet, mert a mese alapvető elemének az azonosulási képességünket figyelembe vevő "főhős szerepnek" kitalálásán alapul. A mesékben a legkisebb fiú, vagy a szerencsét próbáló még ifjúnak a helyzetébe is bele helyezkedik a gyermek, akinek persze lappangó képességei vannak. E titkos, és titokzatos képességek életre keltése lesz itt is a történet vezérfonala.

Ebbe a szerepbe mindannyian könnyen és persze szívesen helyezkedünk bele nézőként, és éppen ezért tud a film hatni, magával ragadni.

Azzal a belső kétellyel is szívesen azonosulunk, mely Neo identitásában jelen van. Rendben van, hogy kiválasztott lennék, aki "nagy" feladatra elhivatott, de ezzel szemben ott van az eddig megtapasztalt világ realitása, ahol egy vagyok a sok közül.

A kiválasztottság, mint egy a normál hétköznapi világból kihívó, elhívó tapasztalat a film akció jelenetei között építkezik és természetesen fontos szerepet kap benne a közösség legitimációjának (közösségi elismerés) kérdése.  Az rendben van, hogy úgy kezdek gondolni magamra, mint egy "különleges" emberre, akit nem korlátoznak a korábbi rákényszerített szerepek, szabályok, hiedelmek, félelmek, de ezt mégsem tudom csak úgy elhinni. Valakinek meg kellene ebben erősítenie, hogy a saját kétségeimmel szembe menve merjek cselekedni is. 

Kik erősíthetnének ebben meg?

Természetes, hogy a meglévő közösségem feladata ez. A közösség hangsúlyos része a misztikus szerepet betöltő nagymama (fontos az öregsége - hiszen ez bölcs tapasztalattal párosul a kulturális toposzainkban) aki megvizsgálva a jelöltet az ő belső kétségeit mondja ki, "nem te vagy az". Megnyugtató ez Neo számára és valljuk be mi magunk sem akarunk igazán egy ilyen felelősségteljes szerepet, hiszen a megfutamodásaink mögött éppen az áll, hogy a döntéssel és az azt követő cselekvéssel egy "terhet" is magunkra veszünk.

A népmesékben ez az az út, amikor az ifjú vándorútra indul, és miközben próbákat teljesít, aközben érik a lelke, felkészül arra, hogy fel merje vállalni a saját élet éléséért a felelősséget és ennek megfelelően végezze feladatát. Nem elég, hogy a társak hisznek Neo képességében, neki magának is hinnie kell, és felül szükséges emelkednie a korábbi tapasztalatokból visszatükröződő korlátozottsága tudatán. Ez óriási munka!

Ebben nem csak társai, barátai segítik őt, hanem Trinity is, aki hasonlóan Morheushoz bele látta ezeket a képességeket a főszereplőbe. Ezért a romantikus szálnak itt nem csak díszlet és hatásvadász szerepe van, hanem valós lényeges, úgynevezett múzsa, ihlető szerepe is. Nélküle nem indulnának be az egyén lelki fejlődésének motorjai.

Így van ez legtöbb ember esetében, amikor találkozik egy az általa hordozott eszményképet akár csak egy bizonyos részletében hordozó, ahhoz hasonló lénnyel, akkor képes a teljes eszményképet abba a személybe belelátni. Ez a másikat eszményítő vonása a szerelemnek azonban egy olyan pozitív erővé válik, mely valóban áldozatkészségre teszi alkalmassá a másikat. Hiszen a szeretet egyik kiemelkedő vonása, hogy általa képessé válunk nagyobb feladatok elvégzésére is akár, illetve nemesebb részünk előhívására. Egy ponton Neo valóban képessé válik azonosulni küldetésével és ezen a ponton tudja meghaladni önmagát, hétköznapi énjét és ez terjeszti ki benne bújó, rejlő képességeit. Ember feletti cselekedetek elvégzésére teszi őt ez alkalmassá. Ez pedig közösségi szinten is eredményt hoz, hiszen a kis közösség túlélése e miatt lehetséges.

Egy rövid kitérő erejéig megemlítem még az áruló (beépített ügynök) szerepét. Ez is egy belső részünk (Jung-i mélylélektan szerint), mert van egy olyan részünk, amely az éppen aktuális küldetésünket, feladatainkat szabotálni akarja, aki lehet akár az ördög, belső hang, külső hangok, vagy más szereplő. A történetben Cyber képviseli ezt a hangot, aki a kényelmet, és a korábbi látszatértékeket választja a saját kis közösség segítsége helyett, és épen ezért ennek a közösségnek, akár egyéni létezésünknek is a felszámolására törekszik azzal, hogy elárulja a saját értékeit. Mondhatnánk úgy is, hogy kétségei győznek a reményei felett.

 Sikerül azonban tevékenységéből eredő veszélyt elhárítania egy másik embernek.

 Így éppen ott, ahol leginkább az elbizonytalanító erők működnek fordul át a történet és nyer erőt az egymást megerősítő hit és a cselekvés, mely az egyén és egyben a csoport túlélési képességeit támogatja, hozza működésbe.

A film pozitív üzenete éppen ez, hogy a teljes közösség meg tud menekülni a megsemmisítéstől, és éppen ezért a történet folytatható lett volna a küldetés végig vitelével. A korábban felvázolt küldetés - emberek ébresztgetése - mátrix felszámolásával azonban a film alkotói adósaink maradtak, talán azért mert mindig is lesz mátrix és minden korban alapvető kérdés az egyén életben maradása, egyéni küldetésének -szerepének megtalálása abban a térben, ahol él, valamint az egyéni élet és közösségi élet összehangolásának nagyszerű feladata. 

Jó példa ebben a kérdéskörben a Beavatott (Divergent- 2014.) című film, melyhez több folytatás is készült. Hasonlóan egy utópisztikus világban kell megtalálnia egy csoport fiatalnak a saját válaszait, hogy közössége túl tudja élni annak a világnak az embert elembertelenítő elvárásait. S egymás megsegítését az egyéni és csoport célok érdekek összehangolását végrehajtani. Pozitív hangjaik hasonlóak a Mátrix üzenetéhez, hogy ez sikerülhet az egyénnek és a csoportoknak is.