MI VAN ?

Joó Kata: MI VAN?

A táj, ami a szeme elé tárul, sötétlik a hamutól, vastagon lepi a földet. Messze, amerre a szem ellát, ketté tört fák, feldúlt szántóföldek, kiszáradt folyók. A távolban füstölgő, romos épületek. Az eget is alig lehet látni a sűrű füsttől. A meggyötört fák közül, most vánszorgó állatok bukkannak elő. Orrukkal a kihalt földet túrják élelem után kutatva. Azt várta volna, hogy amikor észreveszik, neki rontanak, hogy fölfalják, de csak fakó szemmel néznek rá és tovább vonszolják magukat. Némán és végtelenül szánalmasan. Egymásról sem és róla sem vesznek tudomást. A néma csöndben csak az állatok lihegését, nyöszörgését lehet hallani. Néha szél suhan át a tájon, fölkavarja port, bevonja őt is...

A tájban, ami a szeme elé tárult, burjánzott a zamatos fű, tarkállott a tengernyi színes virág; amerre a szem ellátott, virágzó fák, hajladozó, gazdag gabonatáblák, dús vizű folyók ömlöttek. A távolban égbeszökő, tornyos épületek, a mázas háztetők ragyogtak a napfényben. Az erdei gyümölcsöktől duzzadó fák közül ruganyos léptekkel állatok bukkantak elő. Orrukkal a dús fűben szaglásztak, jóllakottan legelésztek. Amikor észrevették, vidáman üdvözölték, körbenyargalták és nyugodtan lépdeltek tovább. A könnyű szélben kicsinyeik egymással hancúroztak az idősebb nőstények vigyázó tekintetétől kísérve. Az erdőből madárdal hallatszott és a távolból friss eső illatát hozta a szél, üdítő tisztaságával körbevette őt is...

Az emberek, akikkel az úton találkozik rongyokba burkolózva sietnek el mellette. Ócska kórdékon húzzák maguk után szétroncsolt kacatjaikat. Nem néznek rá vagy, ha igen - gonosz, irigy tekintettel kutatják, mije lehet, amit el tudnának szedni tőle. Döbbenten látja, hogy alig van köztük fiatal, gyermek meg egyáltalán. A nők és a férfiak is fedetlen fővel, hosszú, csüngő hajukkal alig különböznek egymástól - csak a nyíratlan, csapzott szakállukról lehet felismerni a férfiakat. Éhesek és űzöttek. Sokan nyüzsögnek az úton, de nem tudja megállapítani, honnan jönnek és hová tartanak. Különböző irányból érkeznek, aztán minden látható ok nélkül visszafordulnak és ugyanolyan gyorsan, földre szegezett tekintettel indulnak az ellenkező irányba. Többnyire mindenki magányosan, néhány kisebb csoportot vagy párt lát, akik éppen veszekednek egymással vagy a csoport legerősebb tagja kényszeríti a többieket, hogy vele tartsanak...

Az emberek, akikkel az úton találkozott elegánsan vagy sportosan, de mind kényelmes, szép ruhákat viseltek. Könnyű gyors autóikon vagy kerékpárjaikon suhantak az úton, csomagok nélkül; sokan gyalogszerrel rótták az utat, frissen jókedvűen. Ahogy észrevették, kedvesen üdvözölték. Akik éppen megálltak egy kis pihenőt tartani, érdeklődve intettek felé, hogy tartson velük. Örömmel látta, hogy sok ifjú ember jön felé, fiatal apák és anyák körül gyerekek rajzanak. A nőkből sugárzott a gyöngédség, bölcs, vigyázó tekintettel kísérték a férfiakat, akik elől mentek, mutatták az irányt, fölfedezték az új utakat. A nők finoman gondozottak, csinosak voltak, hajuk fényesre kefélve; a férfiak izmosak és lendületesek, sokan nyírott szakállt viseltek és ez még férfiasabbá tette őket. Több felől érkeztek, de hamarosan egy irányba tartottak tovább. Akik találkoztak az úton, egymás mellé szegődtek. Az ismerősök örömmel üdvözölték egymást. Az ismeretlenek kezet ráztak, beszélgetve mentek tovább. Több kisebb-nagyobb csoportot is látott. Amikor egy útelágazáshoz értek, megálltak és aki akarta, tehetett javaslatot, hogy merre menjenek tovább. A vezetőjük mindenkit meghallgatott és aztán kijelölte a helyes irányt...

Az ébresztő óra hangjára rémülten ül föl az ágyában. Sokáig azt sem tudta hol van. Csukva tartotta a szemét; vajon mit fog látni, ha kinyitja?