Elengedés ideje

Van -e ideje az elengedésnek, és ha igen mikor van?

Legtöbben a november első napjain felkeresik a temetőt, azt a helyet ahol a velük kapcsolatban állók pihennek. Ilyenkor akarva, akaratlanul is elindul az emlékek újra felidézése, emlékezési folyamat,ez alatt a rég elmentek újra életre kelnek bennünk és velük együtt a jó és rossz emlékek is megtalálnak minket. Az életben lévők számára ez a hagyomány visszahat arra, ahogyan élnek. Bizony - mondja az emberi élet bölcsességek egyik tárháza a Prédikátor könyvében - ideje van a meghalásnak, mint a dolgok keletkezésének. 

Ahogyan látom ez az a pont amivel tudományos értelemben ma sem tudunk túl sokat kezdeni, és pontosan ez volt az a pont, ahol a minket körülvevő vallások megszületéséhez is eljutunk, ugyanis hozzánk hasonlóan a régiek sem akarták csak úgy elfogadni azt, hogy a korábban még velük együtt lévő társaik nincsenek többé közöttük.

 Ha a halállal az amúgy érthetetlen eseménnyel szeretnénk valamit kezdeni, akkor óhatatlanul a lélek és a hit mezejére lépünk, ahol a halott nem egyszerűen a múlt egy darabkája mely még velünk van emlékezetünkben, hanem a jelenben létezőkkel is együtt létező  személy, szelleme hozzájárul az itt maradottak életének sikeressé tételéhez. 

Másrészt felvetődik az is, hogy a szellemvilág létezőit is kezelni kell, mert különbséget szükséges tenni, az élők világának létezői és a holtak világának entitásai között. Erről a különbségtevésről tanúskodnak számunkra azok a szertartások, melyeket a holtakért, vagy az elmúltak szellemeiért mutattak be évezredek során, amikor őket segítették eloldani tőlünk. 

Miért is? Talán mert, ha velünk maradtak volna. hozzánk kötve, ez gátolta volna az itt maradottakat útjuk folytatásában. Ezért tehát a temetőbe járás, nem egyszerű emlékezési alkalom, hanem kultúrtörténetileg a búcsúzás és elengedés, illetve az elmúltak szellemének elmenését segítő cselekedeteink sorából egy. Ebből következik, hogy sok más szertartásunk is elevenen kapcsolódik e folyamathoz, és már az élőket felkészíti erre. 

Persze ahhoz, hogy az elengedés megtörténhessen velünk szükségünk van a kellemetlen, fájó és ezért szenvedést jelentő eseményekkel való szembe nézésre is, melyektől legszívesebben elfordítanánk a fejünket. Ehhez a lélek egy készenléti állapota tartozik. Ha még nincsen készen a lelkünk, még túl fájó lenne a szembe nézés, ilyenkor szabad magunknak időt hagyni arra, hogy elfordítva fejünket lélegzethez jussunk. Az igazán érzékeny lélekápoló ilyenkor együtt érzést tanúsít embertársával és megengedi számára, hogy az ő neki rendelt időben engedje el azt, ami még gátolná őt tevékeny életvitelében. Sem előbb nem lenne ugyanis jó, sem később.